Karácsony Blog

Karácsony Egyiptomban

Karácsony Egyiptomban

Ha a karácsonyi szokásokra gondolunk, nem Egyiptom az az ország, melyet a karácsonnyal kötünk össze. Egyiptom lakosainak nagy része a muszlim vallás híve. Azonban a lakosság 10 %-a kopt keresztény és ők ünneplik a karácsonyt. Tehát van karácsony Egyiptomban, csak kicsit másként, mit ahogy mi ünnepeljük.

Karácsony Egyiptomban más időpontban, kicsit másként

A koptok ugyan egyházilag elkülönülnek a nyugati és ortodox keresztény egyházaktól, ennek ellenére az ortodox hagyományokat követve a karácsonyt január 7-én ünneplik.

Az adventi időszak január hetedikét megelőző 40. napon kezdődik. Náluk ez böjti időszak, amikor nem lehet semmi húsfélét fogyasztani, még állati eredetű termékeket sem. Azonban a koptok úgy hiszik, hogy ebben az időszakban a böjtölésnél sokkal fontosabb az önmagunkra való belső ráhangolódás és az Istenre való figyelés.

Január 6-án van karácsonyeste, nálunk ez a december 24-e. Este hét vagy nyolc óra körül kezdődik a liturgia a templomban Hosszasan imádkoznak, mely általában éjfél után ér végét. A karácsony náluk egy napos, december 25-én tartják. Ekkor összegyűlnek a családok.

Nincsenek tipikus karácsonyi ételeik. A legjellemzőbb főleg vidéken, hogy a karácsonyt megelőző héten az asszonyok édes süteményeket sütnek és az ünnep napján megajándékozzák ezzel a muszlim testvéreiket is.

Karácsonyfát nem állítanak. Nincs nagy ajándékozás sem. A legjellemzőbb, hogy ajándékként, új ruhákat vásárolnak, melyeket majd hétköznap hordanak.

A karácsony náluk egy napos, december 24-én este kezdődik és 25-én véget is ér. December 25. nem ünnepnap Egyiptomban.

Karácsony Egyiptomban nyugati szokásokkal

Napjainkban a nyugati kereszténységben a karácsony már kevésbé vallási ünnep, inkább tradíció, a szeretet ünnepe. Emiatt Egyiptomban is megjelentek számos nyugati szokások. Például Kairóban advent idején előszeretettel használják a jól ismert karácsonyi dekorációkat, kivilágításokat. Természetesen nem a kis Jézust jászolban, hanem különböző csillagokat, üstököst formázó díszekkel öltöztetik fel a tereket. Gömbökkel feldíszített a giccs határait súroló műfenyőkkel találkozhatunk a városban. Az üzleteben is szólnak a nyugati világból olyan jól ismert karácsonyi dalok.

Sokan töltik a karácsonyt a Vörös-tenger partján lévő szállodákban vagy éppen a Níluson valamelyik szállodahajón. Mindegyik közös jellemzője, hogy igazodnak a nyugati keresztény hagyományokhoz mind az időpont, mind a szokások tekintetében. Ilyenkor karácsonyi ünnepséget szerveznek és ünnepi vacsorát rendeznek a vendégek részére december 24. 25. és 26-án. Tehát ez esetben nem a kopt hagyományokhoz igazodnak.

A szállodákban lévő gyerekeknek kisebb ajándékokat a Télapó adja át. Valami egészen érdekesen keverednek a különböző szokások, hagyományok, mely számunkra néha talán viccesnek is tűnhet. Kicsit furán hat az egyiptomi fiatalember Mikulás ruhában és vattából készült fehér szakállal. De mindenekelőtt a gesztust kell értékelni ebben az esetben.

Az egyiptomiak híresek a vendégszeretetükről – e cikk írója is tanúsíthatja mindezt –, emiatt mindent elkövetnek, hogy az odalátogató turista még karácsonykor se szenvedjen hiányt semmiben sem, annak ellenére, hogy nagy többségük nem ünnepli a karácsonyt.

Források: szoljbeapapnak.blog.hu ; magyarlanykairoban.wordpress.com

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .