Karácsony Blog

Advent 2027

Adventi koszorú gömbökből

Advent a karácsonyt megelőző és előkészítő, négyhetes várakozási időszak. Karácsony előtti 4. vasárnapon kezdődik és karácsony napjáig tart. Minek a kezdete advent, és mikor lesz advent 2027-ben? Olvass tovább!

Advent minek a kezdete?

Advent karácsony előtt 4 héttel kezdődik, pontosabban december 25-e előtti négy vasárnap és a köztük lévő hétköznapokat nevezzük adventi időszaknak. Adventtel veszi kezdetét a karácsonyi ünnepkör, ami egészen vízkeresztig, január 6-áig tart. Valamint adventtel kezdődik meg hivatalosan az új egyházi év is.

Az advent szó a latin adventus szóból származik, melynek jelentése “eljövetel”, adventus Domini, azaz az Úr eljövetele. Ez egy várakozási időszak, melyen a keresztény hívő emberek Jézus Krisztus születésére, az Úr eljövetelére készülődnek testileg (böjtöléssel) és lelkileg (imával, befelé fordulással, lecsendesedéssel) is.

Advent első vasárnapja 2027

Az, hogy egy évben hányadikára esik advent első vasárnapja, mindig attól függ, hogy karácsony napja, azaz december 25-e éppen a hét milyen napjára esik. Általánosságban elmondható, hogy ez vagy november végi dátum, vagy pedig december eleji, és a Szent András napjához (november 30.) legközelebbi vasárnap.

Advent 1. vasárnapja 2027-ben: 2027. november 28.

Papírzacskós adventi naptár

Advent 2027

2027-ben december 25-e (nagykarácsony napja) szombatra esik, ezért az adventi időszak 2027-ben így alakul:

  • Advent első vasárnapja: 2027. november 28.
  • Advent második vasárnapja: 2027. december 5.
  • Advent harmadik vasárnapja: 2027. december 12.
  • Advent negyedik vasárnapja: 2027. december 19.

Advent vasárnapjaira használatosak a bronzvasárnap (advent 2. vasárnapja), az ezüstvasárnap (advent 3. vasárnapja) és az aranyvasárnap (advent 4. vasárnapja) kifejezések is. Ezt Magyarországon a szocializmus hozadéka, amikor a vallást szerették volna minél jobban kiszorítani az emberek életéből. Ebben az időben a karácsonyt fenyőünnepnek nevezték hivatalos körökben, illetve az ajándékokat is a Télapó hozta (Mikulás és Jézuska helyett).

Ha érdekelnek az adventi szokások, olvass tovább az adventről:

Forrás: lexikon.katolikus.hu; Wikipedia – Advent

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .